Gépjárműparkom története és egyéb témák

Nagymotort kéne venni és egyéb napi témák

Miért népszerű a SUV?

a válasz nagyon egyszerű

2019. január 21. - wannabebiker

Aktuális reggeli idegbetegség az utakon.

suv.jpg

Mostanában reggelente egy autóval járunk, így a fogyasztás mindjárt pontosan a fele annak, mintha két autóval járnánk, nem kell fizetni a parkolásért, kisebb az ökológiai lábnyomunk, kevesebb széndioxidot eresztünk a levegőbe, szóval mindenki hepi, kivéve néhány autóstársamat, pl a NIT122 rendszámű szürke passatot (nemecsek ernő!!!).

Kicsit késésben voltunk ma reggel, nehezen indult a reggel, nehezen nyílt a kapu, nehezen olvadt a jég az utakon. Apa vezet, kerülgeti a kátyúkat, meg az álmos sofőröket, sietünk ugye, előzni szabad nem tiltja a törvény. Az autósok 99,9%-a minden egyéb reakció nélkül lekezeli, hogy egy kisautó megelőzi, nem úgy baromarcú passatos barátunk, ő rágyorsított. Már mellette voltam a hátsó ajtó magasságában, amikor észrevettem, hogy egyérteműen gyorsul, addigra a hely is elfogyott előle, ahová szerettem volna besorolni, szemben jöttek, ugye így lefékeztem és visszamentem a passat mögé majd ahogy szabaddá vált az út megelőztem, mert ugye ő nem előzte meg az előtte 40-nel cammogó másik autót. Elég meleg helyzet lehetett volna, de én tudok vezetni és kezeltem a helyzetet. Az is megérne egy misét, hogy a szembejövő autós miért a fénykürtöt kapcsolgatta és miért nem inkább a fékre lépett, de legyen ez az ő titka.

Buta passatos "felebarátom" (még véletlenül sem vagy a barátom és soha nem is leszel az), ha véletlenül olvasod ezt, áruld el, miért léptél ma reggel a gázpedálra, ahelyett, hogy segítettél volna azzal, hogy felemeled a lábad a gázpedálról? Miért lett volna az neked jó, ha három autó összetörik? Illetve miért lett volna az neked jó, hogy még a fogadat is kiütöttem volna első ijedtségemben? Egy kis fiatal suttyó gyerek vagy az apád lehetnék így fogadd meg a tanácsomat: attól nem lesz nagyobb a pucád, ha megmutatod egy kiasutónak, hogy a tiéd jobban megy. Ha előzni akarsz, figyeld a forgalmat és előzz, de ilyet máskor ne csinálj, hogy egy már előzésben levő autót szánt szándékkal megakadályozol abban, hogy befejezze, amit elkezdett, csak azért mert neked nagyobb autód van? Ezt, kis buta barátom, úgy hívják, hogy közúti veszélyeztetés, mindezt úgy, hogy 150 méterrel utána bementél egy udvarba. Mi értelme volt azon kívül, hogy szabadjára engedted az egódat? Kis butám, nem haragszok rád, annyit nem érsz, se a 100éves autód, de az ilyen barmok miatt van az, hogy holnap inkább a Suzukival fogok jönni.

Érdekes módon, amikor a feleségem autóját vezetem, elég sok ilyen esetbe belefutok. Teljesen biztos vagyok benne, hogy határozottaban vezetek, mint egy kisautóstól "illene", azaz, ha valaki tögymörög előttem 45-tel, azt meg fogom előzni, amint a helyzet engedi, a Panda meglepően dinamikus gép a városban, okoztam már vele meglepetéseket. Mondom, az emberek 99,9%-t ez nem zavarja, de mindig akad egy két ilyen kis buta, aki sértésnek veszi, ha megelőzöm és elkezdi megmutatni, a kutyafittyet. Általában nem is szoktam ilyenekbe belemenni, főleg ha az előttem levő autó mozgásából azt látom, hogy nem egyértelmű a helyzet, néha mégis sikerül sajnos. 

Amikor a Suzukival vagyok, vagy akár korábban bármelyik nagyobb autómmal, nem történtek ilyen rágyorsítások, vajon miért nem? Mi lehet az oka? Hát az, hogy a Pandának semmilyen presztizse nincs a forgalomban, mindenki azt hiszi, hogy aki ilyet vezet, annak nincs pénze nagyobbra, az egy senki, azt lehet tiporni, veszélyeztetni, dögöljön csak meg, hadd hulljon a férgese. Hogy mondta lézer Jánosunk, Akinek nincs pénze az annyit is ér? MIlyen felháborodás volt már belőle, pedig az ilyen rágyorsítós vadállatok ugyanezt állítják, csak éppen nem szavakkal, hanem a tetteikkel.

Miért van ez emberek? Ha én egy hülye vagyok és előzök a csúszós úton, és te ezzel nem értesz egyet, akkor előzz vissza, ha befejeztem az előzést vagy mozogj eleve úgy az úton, hogy ne akarjalak megelőzni. De kérlek szépen ne lépj a gázra, ha meglátod, hogy egy kis autó szeretne eléd megérkezni. Ne akarj megtanítani, ne akarj megleckéztetni, te nem vagy jobb tőlem, csak azért mert nagyobb autóban ülsz, nincs ehhez jogod, egy senki vagy, és ne akarj megölni. Neked azzal nem lesz jobb.

Ilyenkor megértem, hogy miért akar mindenki nagy autóval járni, ha nagy autód van, azzal senki sem mer viccelni, még a rendőr is csak félve állít meg. Megértem, hogy miért kell a szomszéd anyukának egy tank, hogy oviba vigye a két gyerekét ebben a dzsungelháborúban, amit ma debreceni közlekedésnek hívnak.

Jól van, megnyugodtam, kiírtam magamból a frusztrációt, már csak olyan szokásos bosszankodás egy pár mondatban.

Debrecen közlekedési szempontból rengeteget romlott az elmúlt 10 évben. Az autók száma szemmel láthatóan megháromszorozódott, amit az úthálózat mennyisége és minősége nem tud követni, plusz rengeteg a bizonytalan, tapasztalatlan és türelmetlen sofőr az utakon, sokan járnak be vidékről, fűszerezve a reggeli tanulóvezetőkkel és lassújárművekkel, állandóak a dugók, autóval szinte élhetetlen. A frusztrált, piroson simán átmenő buszsofőrökkel, akik simán rádhúzzák a buszt, mintha ott sem lennél, hja, a csuklósbusz mindentől nagyobb..  Alig várom a jobb időt, hogy újra motorozhassak, ha mindenképpen be kell mennem a városba.

Valamelyik reggel mennem kellett a 471es úton, aminek a Hajdúsámson és Debrecen közötti szakasza élő példája annak, amit két sorral fentebb írtam. Reggelente több kilóméteres kocsisor araszol a városba, aminek a vége mára már 3-5km-rel Debrecen előtt megkezdődik. Aznap, amikor én voltam, esett a nagyobb hó ami külön feladat a debreceni sofőröknek. Kifelé a városból viszonylag jól lehetett menni, ami azt jelenti, hogy a város nyugati oldaláról indulva 55 perc kellett, hogy kijussak a városból. A szembejövők akik befelé jöttek volna a városba, meg hosszú kilómétereken keresztül álltak a dugóban. Aminek csak az az oka, hogy a Sámsoni úton befelé, ami 100 éve kétsávos és aminek a bővítéséről 99 éve beszélnek, van néhány zebra (lámpa nélkül persze) meg balra kanyarodási lehetőség (szintén lámpa nélkül), ami megakasztja az autókat. Annak idején, amikor még a Golfom volt ez az útszakasz befelé Debrecenbe ugyanígy nézett ki, viszont kevesebb autó volt, akkoriban 10-15 perc alatt le lehetett tudni a reggeli csúcsforgalmat, ma ehhez minimum egy óra kell.

Esküszöm egyre jobban utálok a városban vezetni, ha tehetem elkerülöm, vagy inkább motorral megyek vagy nem is megyek, mi lesz itt, ha megvalósulnak azok a gyárberuházások, amiket most terveznek? Asszem elköltözök innen.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wannabemotoros.blog.hu/api/trackback/id/tr7814579604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2019.01.21. 14:15:44

Debrecen pont emiatt is élhetetlen lett. Én már rég eljöttem onnan. A motorizáció öl, minden tekintetben.

...elmúlik... 2019.01.22. 19:09:36

Gyere fel egy-két napra a fővárosba közlekedni. Ha visszamész, meglátod, hogy Debrecenben még jó a helyzet :)

metalex 2019.01.22. 20:23:53

Az előzésnél kigyorsítókat én is lecsuknám, de olvasd el a TC autóval közlekedés témában írt cikkét, tartogat számodra még meglepetést.
Van akinek kín az autóval való mozgás, de rá van kényszerülve.

midnightcoder2 2019.01.23. 07:48:32

Remélhetõleg elõbb-utóbb eljön az önvezetõ autók kora ahol az úrvezetõk csak szimulátorban vagy a vidámpark dodgemjeiben élhetik ki az autózás élményét, és akkor ez az egész probléma megoldódik. Addig is betiltanék minden 70 lóerõsnél nagyobb személyautót. Onnantól kezdve már legyen szépen teherautó, annak megfelelõ vizsgával.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.01.23. 11:21:08

@...elmúlik...: nem fog. A 4-es úton olyan dolgokat kláthatsz a sietős románoktól, amit egy átlag sokat tapasztlat budapesti valószínűleg sosem látott...

Csak azt nem értem, hogy a határon túlérve (otthon) a románok úgy vezetnek mint a kisangyal (leaglábbis azon a rövid szakaszon ahova mi merészkedtünk).

Sajnos az embereket néha furcsa dolgok motiválják a közlekedésben, az ilyen xxünk ki másokkal mentalitás valóban frusztráló.

Érdekes amióta a Volvókkal járok ezt nem nagyon tapasztalom, a mostani Xc60-assal pláne, de még a gyengus 1.6d kis volvóval sem.

Valamiért az emberekl nem hiszik el hogy egy kis autó mehet rendesen?

Érdekes módon a piros japán egyterűvel közlekedő ismerősöm is panaszkodott arra amit a szerző ír.

Eddig az egyetlen meredek sztorim az volt amikor egy kreétn lenygel kamionos leszorított mert le mertem lassítani előtte az előírt tempóra a debrecen alatti legrafipaxosabb települések egyikén (Derecske).

Annyi a pozitiív fejlemény hogy az új pályaszakasz tehermentesíti a debreceni forgalom egy jelentős részét, bár gondolom pont a sámsoniakat nem fogja vígasztalni...

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2019.01.23. 14:15:28

@Ződ2000: a románok otthon is úgy vezetnek mint a barmok, ez saját tapasztalat :-) Szerintem nálunk sokkal jobban érvényesül az erősebb kutya b@szik elve.

@midnightcoder: ja tilcsák be, még a betiltást is :d Az önvezető autók kora, amikor minden magától fog menni, szerintem még messze van, nem valószínű, hogy aktív bloggerként megérem, de ha mégis, írok majd róla :)