Gépjárműparkom története és egyéb témák

Nagymotort kéne venni és egyéb napi témák

Egy igazán szigorú hirdetés

a tribute to Budapest

2018. március 13. - wannabebiker

Alig telt el pár hét azóta, hogy megvettem az új autót és elvileg semmilyen alapom nem lenne a hahu böngészésére, de ma valahogy megint az oldalon találtam magamat, és természetesen rögtön gyöngyszemet találtam. Igaz, csak kicsike, de azért gyöngyszem ez.

Az elmúlt hétvégén csodálatos székes fővárosunkban jártam, és habár sokszor és sokat dolgoztam ott, turistaként, igaziból, a látnivalókra figyelve még sohasem jártam ott. Legtöbbet, sőt majdnem mindig csak átrohantam a városon, valamikor nagyon régen, amikor a VI-VII kerületi rendőrkapitányságon próbálkoztam a nyomozósággal, akkor még tömegközelekedéssel, utóbb, amikor Németországot jártam, már kocsival, meg legutóbb, 2015-ben is, akkor is csak kocsival. Egyszer voltam a családdal a várban, turistaként, és ennyi.

Most hétvégén úgy alakult, hogy a feleségemmel kettesben volt jópár üres óránk, amit igazi belföldi turistáskodással töltöttünk, a Deák térről indulva megmásztuk a Gellért-hegyet, felmentünk a Szabadság-szoborhoz, onnan gyalog ki a Margit szigetre, majd továbbra is gyalog, vissza a Deák térre. Budapest tényleg és igazán gyönyörű, a pesti oldalon a Duna parti szép épületek, a budai oldalon a csodálatos kilátás, egyszóval csodaszép, nagyon jól éreztük magunkat.

szabszob.jpg

kilatas.jpg

Ami miatt egy percig sem tudtam azonban feledni, hogy itthon vagyok, az a szemét. Elszomorítónak tartom, hogy Magyarország első számú turisztikai célpontjának számító helyen a szemét és a szemét mindenütt, mindent elborít. Vannak ugyan kukák, de mind csordultig tele, kiömlő szeméttel, a szoborhoz felfelé vezető út pedig egyszerűen katasztrófális, tele eldobált kotongumival és női betéttel, esküszöm, mintha mindenki odajárna dugni.

Sebaj, Budapest erről nem tehet, a látnivalók nagyon szépek, azt hiszem, máskor is megyek még ide így, turistaként.

Ezt a Citadellához vezető úton lőttem, jót kacagtam rajta:

gerinc.jpg

Odafelé menet Debrecennél még esett az eső, Tiszaújvárosnál egyenesen zuhogott, de mire Budapestre értünk nagyon szép, napsütéses idő lett.

Én rendszeresen mozgok valamit, mostanában leginkább heti 2-3 alkalommal ellipszis tréneren gyakorolok, illetve naponta legalább 40 perc séta, ennek ellenére, mire felmásztunk a hegy tetejére, szakadt rólam a víz, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy még télikabát volt rajtam. Kár, hogy a Halászbástyát csak kívülről láttuk, ugyanis még mindig zárva van. Ami még bosszantó és oktondi dolog a fenntartó részéről, hogy az egész kurva hegyen egy wc van, az is a egy budai oldali parkolóban eldugva, ugye beállni a fák közé nem lehet, úgyhogy azért egy nagy feketepont az illetékes fenntartónak. Hugyozzak be bazmeg????

Összesen mászkáltunk vagy 15 kilómétert, szép volt, jó volt, elfogadnék egy lakást a Budai rakparton :-)

Mielőtt továbblépnél az olvasásban, hallgasd meg a Belgától a Budapest c. számot, én most azt fogom tenni, pl :)

Van egy jelentkező a Suzukira, már vagy egy éve hirdetem, elég komolynak tűnik, már harmadjára hív, most hétvégén jönni akar. Hihi, ez vicces volt, hívott vagy két hónapja valaki, hogy a kis Suzukiról érdeklődjön. Elhajtottam, hogy én nem árulok semmilyen Suzukit. Aztán két hete, épp a papírokat írtam alá az autószalonban, megint hívott valaki, hogy a kis Suzukiról érdeklődjön, megint elhajtottam, hogy én nem árulok semmilyen Suzukit. Ugyanis és a kismotort magamban csak TS50-nek hívom, a Suzuki az nekem autó :D De aztán nagy nehezen leesett, hogy mit akart és visszhívtam :D

Naszóval hogy így megcsillant a lehetőség, hogy lesz egy kis nem várt pénz, és bár lenne helye máshol, de azért a kisördög rögtön elkezdett duruzsolni a fülembe, itt a nagy lehetőség, vegyél motort!!!

Budapesten, a visszafelé úton a Clark Ádám téren állt egy Kymco Agility City, igaz csak 50-es. Nekem volt korábban Kymco Agilitym, az egész kis korrekt moci volt, úgyhogy meg is néztem ezt. Ennek a City modellnek az az előnye a simához képest, hogy jóval nagyobbak a kerekei, olyan 15"-os nak néztem a sima Agility 12"-osához képest. Ez azért jó, mert jó, ahogy Cingár is mondta az Üvegtigrisben, de méginkább azért, mert a nagy kerék jóval könnyebben átlép az úthibákon, így sokkal biztonságosabb vele a közlekedés, illetve nem utolsó sorban sokkal jobban is néz ki, mint a kis kerékméret, bigger is better :-)

50 köbcentit nem feltétlenül vennék ismét, jobb az, ha tud legalább 90km/h-t az a valami, amit én vezetek. Voltam egy párszor krúzolni a TS-szel, szinte állónak tűnt az az 50+ km/h :-)

Ebből a City modellből van 125-ös és 150-es is, 10 illetve 11 lóerővel. A kerékmérettől eltekintve, nem nagyon van más különbség az 50 Agility alapverzióhoz képest a felépítést tekintve, mondjuk ez nem biztos, hogy előny, de azért megnéztem a hahu-t, hogy milyen pénzekért mennek ezek itthon. Nincs sok találat, mindössze 2db 125-ös és 2db 150-es van hirdetve a mai napon, ebből az egyik 150-es még honosítás előtt áll, így értelmetlenül drága, illetve ez a gyöngyszem, aki a hülye szövegével riaszt el minden érdeklődőt:

szigoru.PNG

Na vessézzünk: az órában 26000km van = a tekerés óta. Az életkörülményeim megváltoztak = már nem futárkodok, nem érte meg, meg ugye a motor is lerohadt.  A blokk TELJES generálon esett át = kicsit tovább húztam az olajcserét (min10000km-rel) hát nem megállt ez a szar, úgyhogy megtákoltuk a kopogó főtengelyt meg a kattogó vezérlést.

De ez még mindig nem olyan riasztó, mint az a hülye szöveg, amit a végére írt. Megérteném, ha tömött sorokban állnának nála az emberek és mindenki az ő motorját akarná megvenni, de kedves barátom, üzenem neked innen a távolból, hogy ez nem így működik.

Őszintén, mi a túrót képzelsz te magadról, hogy a szaros tákolt fos motorodért elmegyek a világ-végére és leteszem a vételárat  a kezedbe, hogy abban a megtiszteltetésben részesülhessek, hogy mehetek vele egy tesztkört? Szerintem gondold át mégegyszer ezt a hirdetést, ha el szeretnéd adni a motort. Én, mint vevő fel sem hívlak, mert ezzel csak annyit mondasz magadról, hogy egy frusztrált ember vagy és nem bízol senkiben. Én is utálom a teszt pilótákat, de belőlük lesz a vevő. Én is utálom aki telefonon próbál alkudni, de simán le lehet őket rázni a telefonban, és még nagyon bunkónak sem kell lenni. Szóval teljesen felesleges az agressziód a hirdetésben, csak elriasztod a potenciális vevőket.

HASZUTMELLÉMAFORD

Aki megmondja ez mit jelent, annak fizetek egy kólát a debreceni tescóban (max 0,5 lieteres és csak semmi lájt!!!)

A bejegyzés trackback címe:

https://wannabemotoros.blog.hu/api/trackback/id/tr4813736060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.