Gépjárműparkom története és egyéb témák

Nagymotort kéne venni és egyéb napi témák

Valahol a ködben

2012. december 19. - wannabebiker

Ismét a holtpont körül járok a projektben. Már egy csomót dolgoztam, elköltöttem egy rakás pénzt, eredmény pedig jóformán semmi. Részeredmények azért vannak, például az első kerék felnije és a kerékagy már tükörfényesen várja a további lépéseket, illetve holnap megyek a vázért. Remélem készen lesz, mert ha nem, akkor a két szék közül a padlóra esés fog fennforogni. Történt ugyanis, hogy nehezen találtam lakatost, mivel nincs ilyen ismerősöm és hát láthatóan ez manapság már nem egy elterjedt tömegszakma. A sors végül úgy hozta, hogy egyszerre két telefonszámot is kaptam. Az egyikkel megbeszéltem, hogy viszem, aztán jött a másik, vele megbeszéltem, hogy viszem de előtte hív, nem hívott így vittem az egyikhez, majd rögtön utána hívott a másik.... Bonyolult, és most is keresztben van az ujjam...

Aztán szétszedtem mindkét blokkot. Azaz elértem a projekt legmélyebb bugyraiba, minden szétszedve, a blokk csupa mocsok, broáf.. Mikor a kitűnő minőségű kuplunglehúzó szerszámba másodjára szakadt bele a csavar, akkor el is gondolkodtam egy kicsit, hogy mi a fenének kellett ez, de aztán erőt vettem magamon és a blokk most beköltözött egy kenyereskosárba :-)

IMG_0296.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://wannabemotoros.blog.hu/api/trackback/id/tr274972693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.